Köszöntő

Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink!

A szokásos izgalommal állítottuk össze a 16. DAN programját, hogy meg tudjunk felelni a korábbi évek során velünk szemben kialakult elvárásoknak.
Őszintén reméljük, hogy sikerült.

A már szokásosnak mondható perioperatív témák, valamint az aneszteziológiai és intenzív terápiás kihívások mellett az idei tematikus előadások során néhány, talán még kevéssé elterjedt, de mindenképpen figyelemre méltó, az intenzív osztályos döntéshozatalt segítő laboratóriumi vizsgálatot és a szervpótló kezelések egyre szélesedő tárházát állítottuk a fókuszba.

Láthatóan minden évben sokakat vonzanak a gyakorlatorientált kiscsoportos továbbképzéseink is, ezért a hagyományoknak megfelelően idén is rendezünk Agyhalál-és szervdonációs-, ALS-, Bronchoscopiás-, Ultrahangos- és Hemosztázissal foglalkozó workshopot.
Hisszük, hogy a tematikus előadások mellett ezek a gyakorlat-orientált kurzusok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a vendégeink számára értékes program jöjjön létre. A Pro Anaesthesia Debreceniensi idei hazai díjazottja Ökrös Ilona főorvos asszony, aki évtizedek óta fáradozik a régió szakorvosképzésének fejlesztésén. Külföldi kitüntetettünk Christopher Lysakowski Professzor, a Genfi Egyetemi Klinikák Aneszteziológiai Intézetéből, aki hozzájárul klinikánk nemzetközi kapcsolatrendszerének szélesítéséhez. Hagyományosan védés előtti „főpróbát” tart egy, a régióban tevékenykedő, PhD várományos kollégánk. Idén ez Berhés Mariann lesz, aki a szepszissel kapcsolatos állatkísérletes eredményeit mutatja majd be.

Ami a hátteret illeti: a már megszokott professzionalitással dolgozó szervező csapat (Convention Budapest Kft.) és a helyszín (Kölcsey Központ) garantálja majd, hogy idén is tartalmas programban és nagyszerű környezetben legyen részünk.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk Debrecenben!


Prof. Dr. Fülesdi Béla
egyetemi tanár