Köszöntő

Tisztelt Kollégák!

Elrepült az idő: a szervezés közben szembesültünk azzal a ténnyel, hogy ez már egy ünnepi módon kerek évfordulója a Debreceni Aneszteziológiai Napok rendezvényeinek: a 20.-ik DAN! Ez egyben azt is jelenti, hogy a Debreceni Egyetemen 20 esztendővel ezelőtt, 2003-ban jött létre először az egységesített aneszteziológiai ellátás az 1999-ben létrejött Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék bázisán. Van okunk tehát ünnepelni és van okunk visszatekinteni arra, hogy milyen örömteli és kevésbé örömteli eseményekben volt részünk ebben az elmúlt 2 évtizedben.

Az idei konferenciánkon igyekeztük csokorba szedni szakmánk újdonságait a perioperatív ellátás és az intenzív terápia területén is, de időt szentelünk a szakmánkat érintő farmakológiai újdonságokra is. Azt tapasztaljuk, hogy a kongresszus előtti és alatti gyakorlati kurzusaink nagy érdeklődésre tartanak számot, ezért a nehéz légúttal, az agyhalállal, az újraélesztéssel, a vesepótló kezelések gyakorlati alkalmazásával, valamint az ultrahanggal kapcsolatos képzőprogramjainknak idén is teret szentelünk.

Munkatársaimmal mindent megteszünk azért, hogy az ünnephez méltó szakmai és programmal várjuk a tisztelt kollégákat a szokásos szeretetteljes vendéglátással Debrecenben!


Prof. Dr. Fülesdi Béla
egyetemi tanár