Idén októberben újra szeretettel hívunk és várunk minden, az aneszteziológia és intenzív terápia újdonságai iránt érdeklődő és gyakorlati ismeretek elsajátítására is tudásvággyal rendelkező kollégát a Debreceni Aneszteziológiai Napok-on!
Örömünk, hogy újra vendégül láthatjuk az érdeklődő kollégákat idén fájdalommal is kiegészül: tanszékünk alapítója, Uray Éva professzor asszony 2024. április 2.-án csendesen itt hagyott bennünket. A megnyitón egy tiszteletteljes főhajtást tervezünk a munkássága előtt.
Az megnyitó ünnepi pillanatai évről-évre lehetőséget nyújtanak arra, hogy elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik jelentős mértékben támogatták a szakma helyi és regionális fejlődését. A Pro Anaesthesia Debreceniensi Díszoklevél egyik idei kitüntetettje éppen ezért Prof. Dr. Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános orvosi Karának dékánja, aki több évtizede támogatja klinikánk és tanszékünk oktatói és kutatási tevékenyéségét. A hagyományok szerint a díjnak minden évben van egy külsős, nem a régióból származó kitüntetettje is, ő idén Bátai István professzor úr, aki több, mint két évtizede segíti az aneszteziológiai ellátás fejlődését.
Tavaly nagyon sok kedvező visszajelzést kaptunk arról, milyen elegáns és a program tudományos rangjához méltó a Debreceni Egyetem főépületének Aulája és annak egész környezete, a gyönyörű Nagyerdővel. Ezért ismét emellett a helyszín mellett döntöttünk.
A program összeállításának alap koncepciója mit sem változott az elmúlt 22 évben: a szakmánkat leginkább foglalkoztató problémák tematikus összefoglalása mellett igyekszünk a jövő diagnosztikus és terápiás modalitásairól is tájékoztatni az érdeklődőket. Külön öröm, hogy egyre nagyobb számban tudunk a szakma rangos hazai és nemzetközi képviselői közül felkérni előadókat. Nagy tapasztalatú, neves hazai és nemzetközi előadók járulnak tehát hozzá, hogy új ismeretekkel legyünk gazdagabbak.
Az elméleti előadások mellett idén is számos, szigorúan a gyakorlatra hangsúlyt helyező 7 kurzussal csalogatjuk az érdeklődőket: a nehéz légúttal, az agyhalál diagnosztikával és donációval, az intenzív osztályos szervpótló kezeléssel, a bronchoscopiával, a viszkoelasztikus tesztek a szokványosnál is gyakorlatibb központú alkalmazásával, az ultrahanggal és a neuromuszkuláris monitorozással kapcsolatos gyakorlati kurzusaink mind azt szolgálják, hogy a résztvevők minél jobban hasznosítható gyakorlati tudással távozzanak.
És ahogy minden évben, idén is a szokásos kelet-magyarországi vendégszeretettel várjuk az érdeklődő tisztelt kollégákat!
Üdvözlettel:
Prof. Dr. Fülesdi Béla
egyetemi tanár