Köszöntő

Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim!

A 2019-es FUN programja jelenleg is a régi recept szerint készül: átfogó jellegű, továbbképző előadások mellett, képet adunk szakmánk 2017-es teljesítésének legfontosabb mutatóiról, az uroonkológia legfrissebb aktuális híreit hallgathatjuk meg a „post-ESOU Meeting” szekcióban, a fiatalok poszter prezentációja pedig már évek óta az egyik legjobban kedvelt és látogatott programpont. Az érdeklődés 2018-ban is a korábbi folyamatos bővülést mutatta, köszönhetően a FUN klasszikus elvének számító, egy teremben zajló kongresszusnak. Ennek eredményeképpen hazánk leglátogatottabb előadásaival sikerült megvalósítani a rendezvény célját, a minél magasabb szintű és sikeres szakorvos továbbképzést. Helyszín ezúttal is az Aquaworld Resort Budapest lesz. A 33. FUN-ra az előző évekhez hasonlóan, a hazai kiemelkedő, véleményformáló kollégák mellett külföldi, neves urológust is meghívtunk, hogy közösen beszámoljanak szakterületük legújabb eredményeiről.

A meghívott előadók között köszönthetjük Professzor Sedelart, régi barátunkat, aki Nijmegenben, Hollandiában az uroonkológia vezetője. Nagy örömömre szolgál, üdvözölni Ács Nándor Professzor Urat, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatóját, aki az urológia és a nőgyógyászat-szülészet határterületének legfontosabb érintkezési pontjairól tart áttekintő előadást, kiemelt figyelemmel az asszisztált reprodukciós tevékenység nemzeti szintű fejlesztési terveinek vázolásával, illetve a hazai urogynekológiai lehetőségek bemutatásával. Flaskó elnök úr, a laparoscopia hazai úttörője és legtapasztaltabb képviselője a laparoscopia múltját, jelenét és jövőjét mutatja be. Kelemen Professzor Úr pedig a húgycsősebészet lehetőségeiről, eredményeiről tart előadást.

A FUN alapvető törekvése továbbra is a hazai urológusok továbbképzése, rezidenseink és fiatal szakorvosjelöltjeinknek oktatása. Legfőbb szándékunk e célok elérése és támogatása, kiemelt hangsúllyal a következő urológus generáció minél jobb felkészítésére és képzésére. Fentiek alapján rezidensek, szakorvosjelöltek részére a szakmai program látogatása továbbra is ingyenes.


Várunk szeretettel minden kedves kollégát, barátot a szakmai és társasági programra.



Prof. dr. Nyirády Péter
Igazgató
Semmelweis Egyetem
Urológiai Klinika és Uroonkológiai Centrum