Köszöntő

Kedves Kollégák!

A 2022-es esztendő történelmi jelentőségű volt intézményünk életében. Az Országgyűlés által módosított egészségügyi törvény rendelkezései alapján önálló intézménnyé vált kórházunk, amely 2023. január 1-től Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház néven végzi tovább országszerte elismert betegellátó munkáját.

Hosszú és küzdelmes időszak van mögöttünk, hiszen - bár a kórház gyógyító, betegellátó részei csaknem változatlanul folytatták munkájukat -, az összes működést támogató szakterületet létre kellett hozni. Olyan feladatok megoldására volt szükség, amiknek a volumenét előzetesen még megbecsülni sem volt könnyű és persze a szervezeti átalakulás folyamatában is bőven merültek fel nem tervezett, nem tervezhető nehézségek, amik haladéktalan megoldást kívántak. Bár az önálló működés néhány elemének a komplettálása még hátra van, büszkén állapíthatjuk meg, hogy a feladat sikeresen végrehajtásra került. Ráadásul mindezt úgy tudtuk megvalósítani, hogy közben a hozzánk forduló páciensek milliói ebből alig észleltek valamit. A fenntartóváltással persze más lett a logónk, más lett az intézmény arculata, de a lényeg nem változott: az, hogy területi ellátási kötelezettséggel bíró centrumkórházként ugyanúgy kiszolgáljuk a hozzánk forduló hon- és rendvédelmi szervek állományában szolgálatot teljesítő és egyéb igényjogosulti körbe tartozó pácienseket, és a speciális jogszabályok által hozzánk ellátásra jogosult személyeket. Mindezt természetesen a területi elv alapján nálunk ellátásban részesülő páciensekkel együtt. 

Minden jelentős átalakulás alkalmas egyben a korábbi működés tapasztalatainak a levonására is, mely során megállapíthatjuk, hogy a nálunk folyó intézményi munka a szakmák többségében nem csak Magyarországon, hanem a határokon túl is elismerésre méltó. Az intézmény vezetése úgy döntött ennek a felismerésnek az okán, hogy ideje egy olyan hagyományteremtő rendezvénysorozatot elindítanunk, ami lehetőséget ad arra, hogy az itt folyó magas szintű munkánkat bemutassuk és elismerjük a nálunk dolgozó orvos és szakdolgozó kollégák szakmai tudását, előadókészségét, és alkalmat teremtsünk kórházunk minden munkatársa felé történő bemutatkozásra.

A szakmai program roppant színes lesz, hiszen a nálunk fellelhető szakterületek csaknem mindegyike tart előadást, külön figyelve a rezidensek, a fiatal szakorvosok és a szakdolgozók számára történő előadási lehetőség biztosítására.  

A betegellátás és a kutatás területén egyaránt fontos szerepet kap a más intézményekkel és az irányításunk alá tartozó tagkórházakkal való hatékony együttműködés és együtt gondolkodás, ennek szellemében őket is szívesen invitáljuk rendezvényünkre.

Nagyon sok szeretettel várjuk kedves Kollégáinkat 2024. április 16-án, a Pap Károly utcai székhelyünkön az I. ÉPC-Honvédkórház Tudományos Fórumon.  


Budapest, 2024. február 15.



Prof. Dr. Wikonkál Norbert Miklós
főigazgató