Általános információk

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE

Hotel Ramada Resort Budapest
1044 Budapest, Íves u. 16.
www.ramadaresortbudapest.hu

GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ; 19.11400 KH

MEGKÖZELÍTHETŐSÉG

A Ramada Resort - Aquaworld Budapest komplexum Budapest északi részén, az M0-ás Megyeri híd pesti hídfője mellett zöld környezetben, de mégis közel a város központjához található. Könnyen és gyorsan elérhető mind az autóval, busszal, valamint repülővel érkezők számára.

AUTÓVAL ÉRKEZŐKNEK
Az M0-ás körgyűrű Dunakeszi-Dél Káposztásmegyer kijárat (73-as lehajtó), utána a körforgalomban Bevásárlóközpont tábla irányába, majd az első utca balra - az Aquaworld tábla szerint.

TÖMEGKÖZLEKEDÉSSEL
BKV busz Az új 230-as járata korábbi 30A jelű autóbusz egyes korábbi indulásai helyett közlekedik majd, annak útvonalát az Aquaworldig kiterjesztve. A járat ennek megfelelõen a 30A busz útvonalán közlekedik majd a Keleti pályaudvartól a Hősök tere, Angyalföld, Újpest-Központ érintésével annak Megyer, Szondi utcai végállomásáig, onnan pedig a Megyeri úton, majd az ipari parkot határoló Íves úton keresztül éri el az élményfürdőt.
A buszok az Íves út és Megyeri út találkozásánál kialakított új megállóhely után kanyarodnak az Íves útra. A menetidő a Keleti pályaudvartól az Aquaworld-ig megközelítőleg 50 percet vesz igénybe. A járat óránként közlekedik reggel 8 és este 9 óra között, így az élményfürdő könnyebben elérhetõvé válik kedves vendégeink számára!

PARKOLÁS

Sorompóval védett, ingyenes szabadtéri parkolóban, vagy fűtött mélygarázsban, melynek költsége 1900 Ft / nap.

FŐ TÉMAKÖRÖK

  • A vérzés problémája a klinikumban
  • A vérzés problematikája a labordiagnosztikában
  • Workshop
  • a diagnosztika finanszírozása

A TANFOLYAM HIVATALOS NYELVE

magyar

AKKREDITÁCIÓ

A Továbbképző Tanfolyam orvosok részére SE-TK/2014.II/00194-es kódszámon akkreditált. Sikeres tesztírás esetén 30 kreditpont szerezhető, s a kreditpontok az OFTEX portálokon feltüntetett szakképesítéseknél szakma szerinti kötelező pontszámként kerülnek jóváírásra.
.
A NEFMI 64/2011. (11.29) rendelete értelmében az a résztvevő, aki a vizsgával minősített tanfolyamon nem vizsgázik le, a tanfolyam minősítésekor megítélt kreditpontot nem kaphatja meg, tehát mint hallgató, részpontszámot sem kaphat.

A NEFMI 63/2011. (11.29) rendelet 2. melléklete értelmében, az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők folyamatos továbbképzéséről szóló miniszteri rendelet szerinti kötelező szakmacsoportos, valamint szabadon választható, akkreditált elméleti továbbképzésen történő részvétel - szakdolgozók részére - 20 pont.