A Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság szervezésében, 2014 tavaszán, immár 42. alkalommal kerül megrendezésre szakmánk legnagyobb érdeklődéssel kísért hazai kongresszusa.
A hazai aneszteziológiai és intenzív terápiás társadalmat átfogóan képviselő tudományos bizottság munkájának köszönhetően aktuális és fokozott érdeklődéssel kísért témakörök alkotják a programot. A megszokott magas színvonalat hiteles, az adott kérdésben komoly gyakorlattal rendelkező, otthonosan mozgó előadók biztosítják.
A továbbképző nap a betegbiztonság fejlesztését elősegítő új eredményeket ismerteti az anesztézia és intenzív terápia területén, integrálva a kutatólabortól a betegágyig terjedő vizsgálatok és az új irányelvek mondanivalóit. Délelőtt bemutatásra kerül a sürgősségi orvostan aktuális hazai helyzete, délután pedig megismerkedhetünk a fájdalomterápia új lehetőségeivel és kihívásaival. A kongresszus során kiemelt hangsúlyt kapnak a szakmánkat befolyásoló kardiovaszkuláris, infektológiai, neurológiai szempontok, külön szekció foglalkozik a gyermekintenzív terápia és az égett beteg ellátásának specialitásaival. A folyamatosan megújuló géppark nyújtotta új lehetőségeket többek között az ultrahang és a lélegeztetés szekció ismerteti. A 2013-14-ben kikristályosodó szakmai ajánlások széles látókörû és sokoldalú megközelítését három szekció is segíti: az evidencián alapuló orvoslás "Új irányelveit" bemutató szekció, az irodalom minőségi értékelését és értését segítő "Pro-con" viták, valamint a klinikum és lokális gyakorlat befolyásolta "Én így.." címû előadáscsoport hozza más és más megvilágításba az aktuális kérdéseket. A Szakdolgozói Szekció általános, országos szintû szakmapolitikai kérdések mellett egy-egy szak-specifikus csemegét is kínál. A kongresszus palettáját tovább színesítik a speciális területekre fókuszáló, részletekbe menő, komoly előadókat felvonultató, cégszponzorált szimpóziumok.
Szeretettel várunk minden küldöttet az idei kongresszus alkalmával kiemelkedő szerepet kapó Küldöttgyûlésre, mivel a jelenlegi vezetés 4 éves mandátuma idén lejár. A Küldöttgyûlés során bemutatásra kerülnek az eddig elért eredmények, majd sor kerül az új elnök és a megújuló vezetőség megválasztására. A MAITT kongresszusai híresek arról, hogy nem csak szakmai, de társadalmi eseményei is maradandó élményt jelentenek. A vendégek szórakoztatásáról nívós mûsorok gondoskodnak majd. A kongresszus helyszíne idén is a mediterrán stílusú Hotel Azúr**** Siófok szálloda. Az eddigi rendezvényeink során kitûnő visszajelzéseket kapó szálloda a régió legnagyobb, konferencia- és wellness komplexuma. A wellness központ fürdőcentruma közel 1000 m2 vízfelületével kitûnő lehetőséget biztosít a tartalmas kongresszusi nap után a kikapcsolódásra, a megújulásra és a pihenésre.
Bízva abban, hogy vendégeink értékes tapasztalatokkal, élményekkel és egy kellemes hangulatú rendezvény emlékével gazdagodnak, szeretettel várunk mindenkit Siófokon.
Gál János
A MAITT Elnöke