Köszöntő

Tisztelt Kollégák!

„Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, mondhatnám, nem tehet sokat: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges.” Kölcsey Ferenc

A Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság 1993-ban alakult meg Hirsch professzor úr vezetésével. Jövőre ünnepeljük fennállásunk 30. évfordulóját, a jubileum alkalmából ünnepi konferenciával készülünk. A rendezvény időpontja 2023. április 20-22, helyszíne ezúttal a Balaton partján, Balatonalmádiban a Hunguest Hotel Bál Resort.

Az elmúlt 30 évben hatalmas változáson ment keresztül mind a gyermekintenzív terápia, mind a gyermekanesztézia. A kórélettani ismeretek bővülése, a diagnosztika fejlődése, a mindennapokban használt eszközeink modernizációja folyamatos szakmai képzést kíván. A MGYAITT létrejötte óta - igaz kisebb kihagyással - évente rendszeresen találkoztunk és számoltunk be egymásnak eseteinkről, képeztük egymást. A felgyorsult életritmus, a fokozódó szakorvos és szakdolgozó hiány mellett napjainkban egyre több munka hárul mindannyiunkra, és egyre kevesebb idő jut kapcsolatépítésre. A jövő évi konferencia a szakmai képzés mellett a csapatépítés jegyében is zajlik, hiszen nap mint nap, ugyanazon célokért küzdve egy csapat vagyunk. Ahogyan a fenti idézet is utal rá, egymást támogatva még sikeresebbé és hatékonyabbá válhatunk gyermekeink gyógyításában.

Mindezek jegyében 2023-ban is színes előadásokkal készülünk, melyek kerekasztal beszélgetésekkel egészülnek ki. Workshopok keretében az évek óta méltán népszerű ultrahang képzés mellett nehéz légút és sebkötözés témák területén is lesz lehetőség gyakorlásra. A hagyományoknak megfelelően jövőre ismét lesz szakdolgozói szekció.

A 30 éves jubileum kiváló alkalom arra, hogy a legjobb szakdolgozó és fiatal orvos előadók számára díjakat alapítsunk. Dr. Hirsch Tibor emlékére az orvosi szekció legjobb 35 év alatti előadóját Hirsch-díjjal tüntetjük ki.

A MGYAITT jubileumi konferenciáján örömmel látjuk a neonatológiai- és sürgősségi ellátásban, felnőttellátásban és a határterületeken dolgozó kollégákat és szakdolgozókat is. Bízva abban, hogy minél többen találkozunk, szeretettel várunk mindenkit. Ünnepeljünk együtt Balatonalmádiban!

Dr. Lódi Csaba
MGYAITT elnöke