Nagy örömömre szolgál, hogy meghívhatlak Benneteket a Budapesti Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház következő „Minimál invazív eljárások az urológiában” című képzésére, amelyet immár XV. alkalommal rendezünk meg.
Az elmúlt 3 évben az Országos Onkológiai Intézettel és idén már a Semmelweis Egyetemmel is karöltve bővíthetjük a sebészi bemutató helyszíneit.
Képzésünk március 27 – 29. között, idén először új helyszínen, az Országos Onkológai Intézetben kerül megrendezésre. A nemzetközi szakembereket is felvonultató rendezvény 48 kredit pontra akkreditált.
A hagyományosan minimál invazív beavatkozásokkal foglalkozó́ tudományos ülésen a laparoszkópos és legmodernebb endourológiai műtétek mellett a robot-asszisztált beavatkozások széles spektrumának bemutatását is folytatjuk, többek között olyan nagyhírű urológusok közreműködésével, mint Richard Gaston, Jens-Uwe Stolzenburg, Christian Schwentner, Francis Karen, Ho Thi Phuc, Hoang Minh Do, és Henrik Zecha professzorok.
A háromnapos műtéti bemutató́ és konferencia a korábbiaktól eltérően egy nemzetközi részvétellel tarkított délutánnal kezdődik, ahol a környező országok robotsebészei prezentálják a robotsebészet beindítása során szerzett tapasztalataikat. Meghívást kaptak a hazai egészségügyi vezetők és finanszírozásban résztvevő szakemberek is.
A kurzus második napján Európa nagyhírű urológusainak élő műtéti bemutatóját láthatjuk, és interaktív módon be is kapcsolódhatunk, kérdéseinkkel, meglátásainkkal. A harmadik napon hazánk tapasztalt nagyjai kerülnek sorra, de helyt adunk a feltörekvő ifjú kollégáknak is rátermettségük igazolására. A műtétek 3-4 műtőben, párhuzamosan folynak. A kapcsolatot a HD minőségű projektoros vetítés, a 6 LCD monitoron keresztüli műtéti kivetítés, és az online hang biztosítja majd.
Bízom abban, hogy a hallgatóság most is nyertese lesz a rendezvénynek, és számos tapasztalattal gazdagodik majd, hiszen célunk a hazai urológusok továbbképzése, rezidenseink és fiatal szakorvosjelöltjeink tanítása, a betegek gyógyulását mindinkább elősegítő, haladó, hatékony és biztonságos módszerek megismertetése.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
A rendezvényen való részvételhez előregisztráció szükséges, így kérjük, jelentkezzenek a minimalinvaziv2025@gmail.com mail címen, (név. pecsétszám, szakképesítés, munkahely és azon belül az osztály nevének megadásával), vagy az OFTEX portálon. Előnyt élveznek az urológiai és andrológiai szakképesítéssel rendelkezők.
| Prof. Dr. Tenke Péter Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Urológiai Osztály Országos Onkológiai Intézet Urológiai Daganatsebészeti Központ |
Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Urológiai Osztály
H-1204 Budapest, Köves u. 1.
Telefon: +36 70 450 7127
E-mail: tenke.peter@delpestikorhaz.hu
Orvosoknak akkreditált képzés, 48 pont - SE-SZTOK/2025.I./00259.
Szakképesítések, amelyekhez szakma szerinti pontszámként elszámolható: andrológia, urológia.
minimalinvaziv2025@gmail.com
vagy az OFTEX portálon
Papp Zsombor
Convention Budapest Kft.
Email: zspapp@convention.hu