Köszöntő

Tisztelt Résztvevőink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az ONLINE tanfolyam rögzített előadásai, videó anyagai  már elérhetőek minden regisztrált kedves Vendégünk részére!
Az előadásokat  tartalmazó szekciókat a "Tartalomjegyzék" alatt található "Videószekciók"  alatt találják meg.

Üdvözlettel: 
Convention Budapest Kft.


Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim!

Az Uroonkológus Társaság XI. kongresszusát. Sajnos csak úgy, mint a legtöbb hazai és nemzetközi kongresszus, a MUOT is áldozatul esett a COVID járványnak. Felelősen gondolkozva, hagyományos módon idén ősszel nem lesz megtartható a kongresszus. 
A Magyar Uroonkológus Társaság elkötelezett minden uroonkológiai beteget ellátó edukációjában és nagyon fontosnak tartja az uroonkológia mindegyik területén fejlődő és bővülő ellátási lehetőségek megismertetését. Éppen ezért a vezetőség döntése alapján a kongresszust a Convention segítségével online fogjuk megrendezni a korábban meghirdetett időpontban október 7-én. A tavalyi nagysikerű betegszervezettekkel közösen tartott szekció után idén a gyógytornászok onkológiai képzését, oktatását tervezzük. 
Nagyon fontos, hogy az október 7-én online feltöltött előadások regisztráció esetén egészen 2020. december 31-ig online megtekinthetők és elérhetőek lesznek. 

A  tavalyi nagysikerű betegszervezettekel közösen tartott szekció után idén a gyógytornászok onkológiai képzését, oktatását tervezzük a 10.000 Lépés Program keretében.

Egy másik, számunkra nagyon fontos, jubileumi esemény, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika alapításának centenáriuma is kapcsolódik 2020-hoz. Munkatársaimmal évek óta készültünk méltósággal megünnepelni, hogy Európában elsőként Budapesten jött létre önálló urológiai egyetemi oktatóhely. Az Ünnepség eredetileg, a májusi, majd az októberi Magyar Uroonkológus Társaság keretei között került volna megrendezésre. Az online megrendezett kongresszuson is meg fogjuk találni a lehetőséget, hogy megemlékezzünk és megünnepeljük a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika fennállásának 100 évét. 

 
Szeretettel várunk minden kedves kollégát, barátot az online térben! Különös tekintettel az uroonkológia iránt érdeklődő rezidenseket és szakorvosjelölteket! 


Prof. Dr. Nyirády Péter Dr. Géczi Lajos