Köszöntő

TISZTELT KOLLÉGÁK!

2019. május 30 és június 1 között Kecskeméten, a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Conference Center szálloda és rendezvény központban kerül majd megrendezésre a VI. Országos Foglalkozásegészségügyi Kongresszus. Ez alkalommal is barátsággal hívunk és várunk minden érdeklődő kollégát.

A korábban már öt alkalommal sikeresen lebonyolított rendezvényünkhöz hasonlóan hatodik Kongresszusunk célja most is találkozási, konferencia és továbbképzési lehetőség biztosítása a munka világában dolgozó szakemberek, vállalkozások, oktató intézmények, munkáltatók, munkavállalók, érdekképviseletek számára. A Kongresszus fő célkitűzése 2019-ben is folyamatosan változó munkakörnyezetünk kihívásainak megfelelő megoldások közös kialakítása.

Az VI. OFEK a foglalkozás-orvostan, a munkavédelem, a munkahigiéne területén dolgozó szakemberek egységes szemléletének és együttműködésének erősítésére törekszik.

A programban ezúttal is hangsúlyosan szerepelnek majd a felügyeleti szervezetekkel, jogszabályokkal kapcsolatos változások, az együtt működés útjai, a munkavédelem, a munkahelyi egészségfejlesztés új lehetőségei, a foglalkozás-egészségügy helyzete a hazai alapellátásban.

Az előadók és előadásaik tárgyalják majd a napi foglalkozás-orvosi gyakorlati tevékenységgel kapcsolatos problémákat, a folyamatosan változó szabályozási rendszer újdonságait, és számos új klinikai ismeretet is tartalmazni fognak az egyes szakterületek ismert, nagy tapasztalattal rendelkező szakembereinek részvételével.


Barátsággal invitálunk 2019-ban is minden érdeklődő kollégát kellemes szakmai időtöltésre.



Prof. Dr. Cseh Károly
egyetemi tanár
Semmelweis Egyetem
Népegészségtani Intézet