Köszöntő

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

A 24. Védőoltási Továbbképző Tanfolyam akkreditálásához már nyár végén össze kell állítani egy előzetes programot. Ez minden évben sok fejtörést okoz, hiszen vannak nyitott kérdések az előző továbbképzésből, vannak új izgalmas témák, amikhez előadókat kell keresni és vannak az élet adta új helyzetek, amiket még a beköszöntő idején sem sejtünk.

2017 a nagy átszervezés éve volt, az OTH és 4 háttérintézménye helyett létrejött az Országos Közegészségügyi Intézet, a hatósági, módszertani feladatok beolvadtak az egészségügyi államtitkárságba, hatósági és egészségügyi szolgáltatói feladatok kerültek az ÁEEK-be is. Az új keretek között még sokan keresik a lehetőséget, hogyan tudják az eddigi színvonalon folytatni a megkezdett munkát. Jó hozadéka is van az új rendszernek; újra felkarolták az oltási tanácsadó rendszert, egységesíteni szándékoznak az oltást követő nemkívánatos események kivizsgálását végző szakemberek tudásszintjét.
Gyorsabban, helyben és egységes elvek alapján lehet majd a kollégák részéről felmerült kérdéseket is megválaszolni.

A romániai kanyaró járvány, oltóanyag hiányában és az oltások megtagadása miatt, még 2017 végén sem csitul. Itthon is volt megbetegedés, ami arra figyelmezet, hogy van fogékony populáció. Kérdés, hogy kikre kell figyelnünk, kiket kell újra-oltásban részesítenünk kanyaró ellen? Ehhez ad támpontot a Dél-Magyarországon végzett szerológiai felmérés, és „élménybeszámolót” is hallunk kanyarón átesett kollégától. A védettség immunológiai hétteréről, az egyéni sajátosságokról, és az egyéb befolyásoló tényezőkről hallunk újszerű előadásokat szakemberektől.

2016-ban a veszettség állati és humán vonatkozásáról esett szó. Idén az állatvilágból az emberre veszélyessé váló kórokozókról lesz szó. A vírusok, baktériumok mutációja, az antigén váltás napi feladatot ad a vakcinák kifejlesztőinek az oltóanyagok kidolgozásakor. Az oltási reakciók, oltást követő nemkívánatos események elkerülése mindannyiunk óhaja. Trükkök, bevált gyakorlatok, szakmai ajánlások segíthetnek a saját technikák kidolgozásában.

Témánk lesz az új BCG vakcina és az ezzel kapcsolatos örök-ifjú téma, mikor hagyhatjuk el a BCG oltásokat? Saját gyermekeink, unokáink védelmére iskolai oltásként kötelezően felajánlott a HPV elleni oltás. Változott-e a kollégák és a lakosság HPV szűréssel kapcsolatos véleménye, érezhető-e valamilyen változás a HPV okozta kórképek megjelenésében és előfordulásában.

Meglepő tapasztalatokat oszt meg a hallgatósággal egy Észak-Európában praktizáló nőgyógyász. Idén is lesz orvostörténeti téma, újra-élesztési gyakorlat és nem maradhat el a kommunikációs műhely sem. Amit pedig áprilisig még hoz az élet és fontos, annak is fogunk helyet találni!


Találkozzunk 2018. április 19-21. között Budapesten!


Dr. Jelenik Zsuzsanna
a Tudományos és Szervező Bizottság elnöke